Pályázat - NTP-SZKOLL-20

NTP-SZKOLL-20

Utolsó frissítés: 2022 július 18.

 

NTP-SZKOLL-20

A Makovecz Imre Művészeti Szakkollégium A hazai és határon túli magyar nyelvű szakkollégiumok támogatása pályázaton Jövőtervezés című programjával a Nemzeti Tehetség Program támogatásában részesült. 

Jövőtervezés prezentáció (pdf) 

Jövőtervezés

A pályázati kiírásban meghatározottak szerint olyan előadássorozat és/vagy workshop megszervezésének támogatására pályáztunk, amely a szakkollégium tagjainak hasznos elméleti és gyakorlati tudást nyújthat, s nemcsak személyes, hanem szélesebb közösségi, társadalmi szinten is érvényes eredményeket hozhat.

A Jövőtervezés címmel ebbe a két irányba egyaránt mutató programot állítottunk össze, 2 x 15 órás kurzus/workshop formájában. Programtervünk szerint az egyik kurzuson a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület néhány tagja – a téma függvényében gyakorlati ismereteket is átadó – előadássorozatot tart a művészegyesület történetéről, a fenntartási, finanszírozási és szervezési módszerekről, az egyesület által működtetett művésztelepről és művészeti pályázatokról, nemzetközi kapcsolatokról, kiállításokról, egyéni művészi módszerekről, témákról és technikákról. Célul azt tűztük ki, hogy a szakkollégisták megismerhessék egy művészeti egyesület fenntartásának kereteit, működési mechanizmusait, és betekintést nyerhessenek a művészetszervezés jelenkori formáiba.
A másik 15 órás kurzus workshop munkaformában a gyakorlati ismeretek fejlesztésére irányult, témájaként a társadalmi célú hirdetések tanulmányozását és készítését választottuk: a jelen világunkat érintő megoldatlan problémák koncepciózus vizsgálatát és elemzését, majd saját tervezésű plakátok létrehozását. A kész plakátokat civil szervezetek és egyéb bemutatkozási formák, médiumok (kiállítás, szórólap stb.) segítségével szélesebb társadalmi rétegekhez is szeretnénk eljuttatni.

A Jövőtervezés cím így egyfelől - a hallgatók személyes jövőképét alakítandó - a művészi munka praktikus szervezési hátterének megismerésére utal, amit az első kurzus tapasztalatai erősíthetnek, a második workshopon pedig a társadalmi célú hirdetések elemzésével és elkészítésével közös jövőnk globális problémáinak és a lehetséges megoldásoknak vizsgálatát tűztük ki célul.

 

Előadások a Kapos Arttal

A Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület közvetlenül a rendszerváltás után alakult meg, s 2020-ban a fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte. Tagjai között hazai, határon túli magyar és külföldi művészek egyaránt vannak, különböző médiumokban és technikákban jártasak, s ugyanakkor rengeteg tapasztalattal rendelkeznek a művészetszervezés, a nemzetközi kapcsolatok építése, a kiállításrendezés, az egyéni művészi alkotómunka és az önmenedzsment területén egyaránt. Az egyesület fontos szerepet vállal a tehetséggondozás terepén is, számos egykori hallgatónk vált az egyesület tagjává és kiállító művésszé a csoportos bemutatkozásokon. A tapasztalt alkotók a Kapos Art által szervezett nyári alkotótáborok alkalmával ugyancsak segítik, mentorálják a fiatal, pályakezdő művészeket, így tapasztalataik a fiatalokkal való kooperációban is meggyőző. Ez a sokszínű és komplex művészeti háttér és a nagy múltra visszatekintő, művészetszervezéssel kapcsolatos tudás egyaránt indokolta, hogy a pályázat sikeres megvalósítását az egyesület tagjainak szakmai tapasztalataira alapozzuk. 

A 2021. december 1-3. között megvalósult 15 órás kurzuson hallgatóink betekintést nyerhettek az egyesület alapításának történetébe, megismerhették a művészeti élet rendszerváltás után kialakult fórumait, működési lehetőségeit. Halmos Klára és Vörös András beszélt az egyesület működtetéséhez szükséges szervezési módszerekről, pályázatokról, az egyesület által menedzselt programokról. Az előadók bemutatták a művésztelep, valamint az egykori Mail art és jelenleg is működő Groteszk triennálé anyagait, az egyesület művészeinek munkáiról és egyéb finanszírozási kérdésekről is beszéltek. A szakkollégista hallgatók emellett gyakorlati ismereteket is elsajátíthattak: a Kapos Art két fiatalabb tagja, Bálint Szilárd és Vörös Ádám közreműködésével különböző 3D grafikai programokba és 3D nyomtató használatába kaptak bevezetést.

Szakkollégium - Pályázat - NTP SZKOLL 20 - Workshop

Utolsó frissítés: 2022 április 13.

 

Workshop

 

2021. december 4-5-én a program második nagyobb egységeként egy 15 órás workshopon a szakkollégista hallgatók társadalmi célú plakátokat terveztek Rónai Gábor mentorálásával. Rónai Gábor, a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület tagja, több évtizedes művésztanári tapasztalattal rendelkező, s maga is aktívan alkotó művész, aki a vizuális és környezetkultúra területén (plakát ismérvei, tipográfia stb.) és a társadalmi problémák sokszempontú (pszichológiai, szociológiai, médiakommunikációs stb.) elemzése terén egyaránt tudta segíteni a hallgatókat a tervezésben.

A workshop témájaként a társadalmi célú hirdetések tanulmányozását választottuk: a jelen világunkat érintő megoldatlan problémák koncepciózus vizsgálatát és elemzését, a kortárs példák áttekintését követően pedig egy-egy problémára helyezve a fókuszt, saját tervezésű plakátok létrehozása volt a cél.

A workshop első napján a résztvevők a különféle társadalmi problémát hordozó témák - mint a családvédelem, az esélyegyenlőség, az alkohol és drog, az energiatakarékosság, az állatvédelem, a dohányzás és az erőszak - feldolgozásához egy-egy kisebb méretű művészfüzet elkészítésével kerültek közelebb. A művészfüzet megalkotása során - többé-kevésbé elvont, absztrakt elemekként - felszínre kerülhettek azok a formai és tartalmi asszociációk, amelyek az adott problémakörrel kapcsolatosak.

A tervezés folyamatában a tipográfia volt a kiindulópont, majd lépésenként egy-egy kiemelt kompozíciós elem határozta meg a folytatást, mint például a vonal, a forma vagy folt képalkotó módszerei, a faktúra és a textúra, azaz a felületalakítás metódusai, majd a szürkeárnyalatok, az alapszínek, a színkontrasztok használata, végül pedig egy montázs elkészítése, s csak eztán, ezen elemek inspirációjára készültek el a plakátok. A hallgatók a tervezés során tehát nemcsak egy egyszerű kép és szöveg kapcsolaton nyugvó feldolgozást valósítottak meg, hanem a képalkotás módszertani segítségével és hátterével számos ötletet bonthattak ki a kapott hívószavak vizuális közvetítéséhez.

Szakkollégium - Pályázat - NTP SZKOLL 20 - Kiállítás

Utolsó frissítés: 2022 április 13.

 

Kiállítás

Az elkészült műveket több, különböző helyszínen szeretnénk bemutatni 2022-ben, az alkotásokat illusztráló szóróanyagot pedig minél szélesebb rétegekhez igyekszünk eljuttatni. Terveink közül az első kiállítás megvalósult: 2022. március 1-jén nyílt meg Kaposváron a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézetének RIPPL Galériájában a Print is not dead című tervezőgrafikai kiállítás. Ennek a tárlatnak a részeként mutattuk be a szakkollégisták által tervezett társadalmi célú plakátokat: a falra függesztett alkotások mellett kitettük azokat a művészfüzeteket is, amelyek a tervezési folyamat során készültek.

A galéria látogatói - elsősorban az intézet hallgatói és oktatói - nagy érdeklődéssel lapozták a füzeteket, és tekintették meg a kész műveket. A projekthez kapcsolódó szóróanyagokat az épület számos pontján elhelyeztük, majd a szakkollégium közösségi média (Facebook) felületén is hírt adtunk a bemutatkozásról.
 

Szakkollégium - Pályázat - NTP SZKOLL 20 - Kiállítás-akció

Utolsó frissítés: 2022 július 18.

 

Kiállítás-akció


A 2021/22-es tanév tavaszi szemeszterében a plakátok témáihoz különböző állításokat, illetve sztereotip tévedéseket felvető szövegeket kapcsoltunk, amiket intézményünk különböző tereiben helyeztünk el. Célunk az volt, hogy továbbgondolásra ösztönözzük mindazokat, akik a közösségi terekben járva elolvassák ezeket a felvetéseket.